Tóth Norbi telefonon hívott: „születésnapja lesz szerdán, Tiszai kuttyogatással kellene megünnepelni.” Kurvát taggal, ügyvédet perrel, engemet horgászattal fenyegetni nem érdemes. Hamar megállapítottuk, hogy horgászni születtünk nem dolgozni, így szerda reggel már fél hétkor belecsusszant a hajóm a Tiszába, Szegednél, a Bertalan híd felett nem sokkal.

Milyen egyszerűen hangzik, de sajnos mégsem az. Azonban, ha bizonyos körülményeket figyelembe veszünk, olykor sikerül leegyszerűsíteni a megfogásukat. Igaz, hogy sosem mehetünk biztosra, de ha a szerencsének mutatunk egy kis utat, akkor megvan minden esélyünk, hogy összenyálkázzuk magunkat. Időjárás, évszak, napszak, a helyes csali kiválasztása, mind hozzájárulnak a sikerünkhöz. Mint minden halfajnál, a harcsánál is nagyon fontos, hogy megismerjük szokásait, hogy tudjuk, mit, miért, mikor és hol.

Helyszín: Ohat, III. tó.
Időpont: 2014.szeptember 15-18.

Elérkezett a várva várt nap. Délelőtt megérkeztem az Ohati III. tóra Varga Tamás (turizmusvezető, tógazda) és Nagy Zoltán (halőr) barátaim már vártak. A kapuban érezni lehetett a feszültséget, barátaim is nagyon várták a harcsahorgászok mentorának érkezését: Kóós Ferencet.

Amikor hajóm – a hosszú téli kényszerszünet után – vízre került, majd átment siklásba, boldog kurjantásomtól visszhangzott a parti erdő. Éreztem, minden rendben van, hogy ma jókor, jó helyen járok. A lassú felmelegedéssel párosuló egyenletesen emelkedő légnyomás; enyhe, egy irányból fújdogáló szellő, bárányfelhők...; és még a motor hangjából is tibeti szerzetesek mormogását véltem hallani...

Az őszi idő beköszöntével elérkezik az igazi ragadozóhalas szezon. A kishalak kezdnek bandákba tömörülni a víz hűlésével és más régiókba vonulnak, mint ahol a melegebb hónapokban tartózkodtak. Ha a ragadozók táplálkozni szeretnének, ezeket a helyeket kell felkeresniük. Nem csak a csukák, süllők lesznek aktívabbak, hanem a harcsák is. Ők a téli szűkös hónapokra készülnek, ugyanis a legtöbb ragadozóhallal szemben ők kevésbé aktívak a fagyok beköszöntével, ezért rendesen fel kell tankolniuk. Ebben az őszi időszakban valósággal zabálnak, és ezt többnyire a fenék közelében teszik, elsősorban rákokra vadászva. A rák könnyű préda, de természetesen a halat sem vetik meg. Tapasztalatom szerint ilyenkor a halakat is szívesebben ragadja el a fenék közelében, ezért a csalit is ott kell felkínálnunk, ha eredményeket szeretnénk, és erre talán a legjobb módszer a bójázás.

A történet néhány ezer évvel ezelőtt kezdődött. Egyik halászgató ősünk, (valahol itt a Kárpát medencében), hiába vetette ki a hálóját, amit, az éppen akkor kristálytiszta vízben messziről elkerültek a halak. A jóember Ilyenkor leengedte a felcsalizott horgát, ám a szerencse most nem szegődött mellé. A zsákmány hiánya gyakran előfordult, csakhogy most éhes maradt a családja, úgyhogy tovább kellett fűzni az eseményeket, mert most szinte bármi áron halat kellett rakni az asztalra.

A történet egy bojlis versenyen vette kezdetét, ahol „házi fotósként” kellett jelen lennem. A verseny három napja alatt volt idő bőven a beszélgetésekre. Béla barátommal (alias Kecske) a széken üldögélve beszélgettük át a kapástalan időszakot és úgy alakult, hogy szóba kerültek a harcsák, az én kedvenceim. Barátom nem volt annyira oda ezekért a nyálkás ragadozókért, de kíváncsi volt, hogy is zajlik egy ilyen horgászat.
- Te kicsi Goci (ez lennék én), van egy tó Tâncabeşten, ahová pontyozni szoktam járni, és van a tóban harcsa is. Bojlival néha fognak az emberek, meg kellene nézzük közösen a tavat.
- Mikor menjünk? -rögtön érdekelt a téma.
- Mondod az időpontot, hogy mikor jó harcsára, és mehetünk.
Hát így történt, hogy egy forró júniusi napon elindultunk a Bukarest közelében található, bojlis horgászok által közkedvelt, Tâncabeşt-i tóhoz.

Még adós vagyok egy harcsahorgászat beszámolójával, aminek ideje eleget tennem. Tehát, akik érdeklődéssel várták az események elmesélését, azoknak nem kell tovább várakozniuk.
  Egy áprilisi viharral vette kezdetét a történet. A kora esti órákban erős széllökések közepette indult a sejhaj. A kezdeti fázisban még kacérkodtam a pergetéssel, de idővel már a talpon maradás is nehezen ment a viharban, nemhogy a műcsali bedobása. A vizet rendesen felkorbácsolta a szél, ezért kétségtelen volt, hogy a gonosz idő elvonulásával a halaknak is megjön a kapókedve, ugyanis az áramlatok biztosan kimozdítják őket nyugalmi helyzetükből.

Békéscsaba határában 45 hektáron elterülő Fás-tó partján gyülekeztünk április 27-én. A környékről érkező, 2 fős csapatok - szám szerint 15 en­ -, sorban hozták a hajókat, mert a 43 órás harcsafogó verseny idejére kivételesen engedélyezték a használatát. A pergetés letiltva, és a 7-10 (!) méter átlagmélységű vízen, a korábbi eredmények is kuttyogatva születtek. Legutóbbi rendezvényen fogott, kis híján 60kg-os és több 10 kg körüli harcsa emléke jó versenyt ígért, hacsak a hírtelen jött kánikula be nem indítja a halak ívási ösztönét, mert akkor bármi megtörténhet. És meg is történt...

Napok alatt zöldre váltott a szürke táj. Csupán egy-két napsütéses délutánra volt szükség, hogy a fűzfákon kipattanjanak a barkák, és apró levelek jelenjenek meg az ágakon. A fű is szemmel láthatóan igyekezett minél magasabbra nőni a talajtól. Látván a természet gyors újjáéledését, elérkezettnek láttam az időt, hogy bevállaljam az első vízparton töltendő éjszakákat. Az éjszakai horgászatok nálam a harcsázást jelentik, értük hajlandó vagyok sok „őrültségre”.